Minden napra egy pong: Videoton elektronikus tv játék

Következzen a Videoton gyártmányú tv foci, amit azért hagytam így a sor vége felé, mert viszonylagosan közhely kategória. De tudjuk, egy csecsemőnek minden vicc új.

Az írás előtt egy eldöntendő kérdés: több, eltérő időpontot találtam a gyártás kezdetéről, 1977-et és 1982-t is, ezért jó lenne biztos forrásból kideríteni a helyes évszámot.

Nos, a Videoton volt az egyik magyar cég (ugyanis készült az Orionnál is pong), aki belevágott a szórakoztatóelektronika eme ágának a gyártásába. Gyanítom, hogy a saját tervezésű és gyártású gép előtt forgalmazták ugyancsak Videoton márkanéven a Sportron 101 típusjelű pongot, ami viszont egy-az-egyben licencelt klón volt (forgalmazták Intel (Germany), Asaflex, Univox, Interstate neveken, a talált fotók alapján feketében is készültek ugyanilyen kinézetű gépek).

A továbbiakban, ha nem haragszotok, kölcsönvett szöveget használok, mára ennyi jut az időmből.

"Videoton TV játék

Kiadás ideje: Az 1980-as évek eleje

A hetvenes évekbeli PONG őrületről kis hazánk, mit sem tudott. Amíg Amerikában, és Európa nyugati országaiban lassacskán megjelentek a színes TV játékok, addig nálunk még a TV készülék is kuriózumnak számítottak. Az akkori TV-k nem hogy nem voltak színesek, de a legtöbb készüléknek még ahhoz is harminc percre volt szüksége, hogy megjelenjen rajta a kép. Ráadásul az akkori politikai rendszer nem nézte jó szemmel a „nyugati” termékek hazánkba áramlását, ezért a PONG alapú videojátékokhoz nem tudtunk hozzájutni.

A nyolcvanas évek elejéig nem tudtuk mi az a PONG alapú TV játék, amikor is a magyar Videoton vállalat megjelentette saját PONG rendszerét. A rendszer alapja a GI által gyártott AY-3-8500 lapka volt, melyet a Coleco Telstar rendszerekben is alkalmaztak 1976-ban. A lapkát egy 28 lábú integrált áramkörbe építették be, és négy játékot tudott lejátszani: faltenisz (egyjátékos), faltenisz (kétjátékos), tenisz, jégkorong. Az ütők mozgatását analóg forgatógombokkal oldották meg (a gombok 470 KOhm potméterek voltak). A gombok analóg telefonzsinórral csatlakoztak a konzolhoz. A játékot az a játékos nyerte, aki előbb elérte a 15 pontot. Ha a gép bekapcsolásakor egyik játékválasztó gombot sem nyomtuk be, akkor egy olyan alapjátékot lehetett játszani, ahol az egyik játékosnak három, a másik játékosnak csak két darab ütője volt.

A gép belső felépítése igen egyszerű. A gép elején helyezkedett el az elektronika, mely a gombok szerelvényéhez csatlakozott közvetlenül. Ezen kívül a gépben helyet kapott még egy modulátor, és egy hangszóró. A gépet –emlékeim szerint- hat darab bébi elem működtette. Sajnos arra nem emlékszem, hogy volt e hozzá gyári hálózati adapter, de egy kis barkács szellemmel lehetett hozzá készíteni.

Kicsit későn jött a gép, de magyar volt, és hatalmas népszerűségnek örvendett. Olyan népszerű volt, hogy vetélkedőket szerveztek belőle a TV-ben."

Galéria itt érhető el.

Hozzászólások

Jujjj, ehhez a Videoton csodához nekem is volt szerencsém. Kb. 6-7 éves lehettem amikor unokatestvérem áthozta hozzánk, hogy játszunk vele. Ő is úgy kapta kölcsön valami ismerőstől. Egy órát ha szórakoztunk vele, és már kellett is visszavinnie. Egyedül a forgatógombos irányítása maradt meg az emlékeimben, így már nagyon vártam, hogy a napi pong sorozatban ráismerhessek erre az eszközre... :)

A múltkori retro konzol és számítógép kiállításon ezzel játszottunk barátnőmmel! Azóta is emlegeti, nagyon élvezte! :)

----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org

Fogalmazzunk úgy, nagy hatással volt rá a kiállítás, mert azóta több játékkal is játszottunk már együtt: a Trine első részét már befejeztük, most a 2-t gyűrjük, Portal 2-vel is játszottunk már pár pályát, és a Magicka is tetszik neki.

----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org

A Videoton TV-foci volt A játék. A szomszédban volt, bár én már fiatal vagyok, de vannak homályos emlékeim arról, hogy bátyám játszott vele.

Sokáig nem volt számítógépem, de konzolom igen, TV-játék néven egy RAMBO fedőnevű kínai Atari 2600 klónt jelentett. Beépítetten tartalmazott X+1 játékot, amelyek felével nem is tudtam, hogyan kéne játszani Főként egy stilizált AT-AT birodalmi lépegető vs T-47 airspeeder játék érdekelt a Star Wars téma miatt, de nem tudtam, miként kell vele játszani.
Ha én ezt a videót 15 éve láttam volna: http://www.youtube.com/watch?v=6SkWIPKFrxk ....

Nekünk anno valami olyan volt, amibe kártyákat kellett tenni, s azon volt a játék, de nem ugrik be, mi volt a típusa. Volt már vagy 20-25 éve. Na majd kikérdezem a családot, hátha beugrik valakinek :)

Kaptam választ, nem Videotonunk volt. Íme bátyám visszaemlékezése:

"Nem emlékszem a nevére, valami ismeretlen hárombetűs rövidítés volt
nehezen olvasható futurisztikus betűtípussal.
Kártyás volt, digitális+analóg (mini joystick + gombok + tekerős poti)
kontrollerrel, amiből kettőt is lehetett csatlakoztatni.
Nem Videoton volt, és nem TV foci, valamilyen kis szövetkezet gyártotta
licencben talán.
A három játékkazetta a teknősbéka, a faltenisz, és talán a chaser egy
verziója volt hozzá.
(a kazettákban szinte a komplett mikrovezérlő CPU és EEPROM/ROM (?)
volt, tehát szinte az egész technika)"

Próbáltam képet keresni róla, de nem találtam még.